Magunkról

Ölveczky Balázs





Geleta Gyula





ifj. Ryšavý Pál

Az íjászcsoport „magja” 2006. nyarán állt össze. Az alapító tagok ekkor vették ugyanis íjaikat. Azt, hogy az ötlet honnan jött, nagyon nehéz utólag megfogalmazni. Mellőznénk az olyan fennkölt gondolatokat, mint például: „Ősi hagyományunk nyomai bennünk felébredvén, szívünk hazahívó szóval terelt minket régi új utakra”, mert ez nem egészen így van.

Korábban mindnyájan láttunk már valahol, valamikor íjat, íjászt, ha nem is élőben de filmen, könyvben, elvégre a magyar történelem ugye lovas-nomád múlttal is rendelkezik, tehát már alapiskolában találkoztunk a fogalommal. Ezen kívül, van-e olyan falusi kisgyerek, aki ne próbálkozott volna legalább egyszer akármilyen faágból íjat hajlítani?

Aztán három ember, ki tudja már milyen úton-módon találkozott, és kiderült, hogy ez irányú érdeklődésük közös, már csak az indító lökés kellett. Ebben volt nagy szerencsénk. Kovács-Csomor Endre volt az, akire, hogy úgymond rátaláltunk. Tudtuk, hogy már évek óta foglalkozik íjászattal, emellett történelemtanárként szakembernek számít a honfoglalás-kori viselet és fegyverzet terén, ráadásul ő is perbetei, így hát valóságos főnyeremény volt a számunkra. Elindultunk azon az ösvényen, ami az íjászat tekervényes útjain vezet.

A csoport magvát akkor Geleta Gyula, Ölveczky Balázs, és jómagam Ryšavý Pál alkottuk. Endre pedig bevezetett az íjászat „rejtelmeibe”.Balázzsal vitt el minket a Visegrádi Palotajátékokra, ahol elkalauzolt minket a neves íjkészítők sátrai közt. Gyuszi Kassai Lajos standjánál választott egy 38 fontos aszimmetrikus hun íjat, a „Szarvas”-t, ami egy igen szép és jó íj. Balázs és jómagam kicsit később, Endrének köszönhetően megismerkedhettünk Juhász Zsigmond Tiborral és fiával, Péterrel. Akkor a Sereghy Zoltán által vezetett Sereghy törzsben űzték versenyszerűen a 3. évezred harcművészetének is nevezett lovasíjászatot. Ezen kívül íjakat és íjász kiegészítőket készítenek, jó minőségben, elfogadható áron. Nála vettük Balázzsal íjainkat. Ő egy 40 fontos, „Tűz” fantázianevű magyar I-est, én pedig egy 38 fontos „Villám”-ot, pontosabban egy avar C-t.

Aztán ugye pálya is kellett, mert ha tetszik, ha nem, az íjászat bizony veszélyes sport, mármint ha nem megfelelően űzik.
A pályánk, ami hosszúságban és szélességben is többé-kevésbé megfelel Balázsék háza mögötti telken található. Itt vannak felállítva szalmabáláink, amibe lövünk, gyakorlásra ugyanis ezt találtuk a legjobb, illetve leggazdaságosabb megoldásnak. 2007 nyarán még egy „bódét” is sikerült Balázsnak összehoznia, amolyan szerény hajlékot, ami véd az eső, meg a hó elől.
Aztán ahogy híre ment, hogy mire is adtuk fejünk, lassan elkezdtek szállingózni az emberek, innen is, onnan is hallottuk, hogy lenne érdeklődő az ilyesmire. Az év végére már öten voltunk, majd 2007 nyarán tovább gyarapodtunk. Decemberben, mikorra már többé-kevésbé kialakult egy 14 fős társaság, nevet választottunk, és elkezdődött jövőbeni terveink kiötlése.
Így lettünk „Szürke Farkas Íjászcsoport”. Nevünk választásánál több szempontból, több variáció is felmerült. Végül is maradtunk a gyökereknél. Perbetén ugyanis valamikor volt egy Farkas-völgy nevű hely. De mivel az intenzív mezőgazdasági tevékenységnek köszönhetően ez már vagy 50 éve nem létezik (víztároló és szőlőhegy van a helyén), közvetlenül nem választhattuk névnek. Végül is a Farkast meghagyva, a „szürke” jelzőt mellétéve alakult ki a név.

Hosszútávú terveink pont olyan sokszínűek, mint a csoportunk. Vannak, akik csak a terepíjászatra, versenyekre szeretnének összpontosítani, mások szeretnének a hagyományőrzés terén tevékenykedni. Igyekszünk áthidaló megoldásokat találni, és mindkét téren hatékonyan működni.