Facebook
 

Perbete

Csoportunk székhelye Perbete (Pribeta) község Komáromtól északra 35 km-re, a csoport tagjai is innen származnak, pár szó e helyről.

Szabályzat

A csoport elsősorban a Perbetén tevékenykedő íjászok érdekvédelmi tömörülése, arra irányuló kezdeményezése, hogy szervezett formában és lehetőségek szerint minél magasabb szinten űzhessék ezt a sportot/harcművészetet.

A csoport céljai közé tartozik az íjászat és a hagyományőrzés minél szélesebb rétegekkel való megismertetése, saját történelmi ismereteink folyamatos bővítése, és ezen ismeretek továbbadása.

A csoport tagjai olyan személyek, akik:

  1. Saját maguk szerzik be az íjászathoz szükséges alapkellékeket (íj, nyílvesszők, tegez, stb.)
  2. Lehetőség szerint csapatként vagy egyénileg indulnak versenyeken.
  3. Úgy döntöttek, hogy pénztárat alapítanak, amelyhez minden hagyományőrző íjász negyedévente 5 Euróval, azon tagjai a csoportnak pedig, akik nem foglalkoznak hagyományőrzéssel, hanem az íjászat más irányzataiban tevékenykednek, negyedévente 3 Euróval kötelesek hozzájárulni. Az ide befolyó pénzösszeget közös megegyezéssel felhasználhatják kollektív igények kielégítésére. (vesszőfogók, közösen használt kellékek)
  4. Íjászpályát rendben tartják, figyelnek a pályán gyakorlás közben a fegyelemre, és egymás testi épségére.


A csoport tagjává olyan személyek válhatnak, akik magukévá teszik a céljainkat, és vállalják a fent leírt kötelezettségeket. A tagok lehetnek hagyományőrzők tradicionális íjakkal, vagy vadászíjászok vadászreflex, illetve csigás íjakkal.


You are here Csoport Szabályzat