A szürke farkas mint név eredetéről a csoportot bemutató részben már volt szó. De azért egy kevés magyarázatot hozzáfűzök. Létezik Törökországban egy Szürke Farkas (Bozkurtlar) nevű szélsőjobboldali terrorcsoport. Hát igen, ezzel számoltunk hogy esetleg valaki felhánytorgatja, de igazából reális esélye ennek nincs, mert nem folytatunk politikai aktivitást.
A névadás huzavonája mint annyi más polgári társulásnál, vagy íjászcsoportnál, nálunk is kissé problémás volt. Volt szó farkaskaromról, fehér farkasról, meg jó pár kombinációról amire már nem is nagyon emlékezni. Hogy miért a farkas? Hát mert hogy úgy fogalmazzam, totem állat kellet. Környékünkön van Aranyszarvas, Fekete Sólyom, meg Szarkaláb (ez lehet virág is, nem csak az említett madár végtagja) íjászcsoport. Szóval kellett valami jelkép. Hát itt jött szóba a Farkasvölgy. Ez községünk határában található és tulajdonképpen már rég nem így nevezik, mert azóta átesett egy névváltozáson mégpedig Menyecskevölgy lett belőle. De mi mégis a farkast választottuk. Aztán ha már megvolt az állat, valami tulajdonsággal is felkellet ruházni. A végső érv talán, az lehetett, hogy a Canis lupust vagyis A farkast, lényegében szürke farkasnak hívják. A dolog így egyszerűen megoldódott.
Tehát képesek vagyunk földrajzilag és akár helytörténetileg is kötni valahova a nevet. Ennyi.


Csoportunk sokrétű tevékenysége közé tartozik, a honfoglalás és népvándorlás történetében, illetve a honfoglaló magyarok életmódtörténetében szerzett tudás továbbadása is. Ezt a célt szolgálják rendhagyó történelemóráink illetve weboldalunk „tudástára”.







